Narancsos ünnepi torta

Hozzávalók:
(18 szelet)
(24 cm-es tortaformához)
Az alaphoz:
80 g egész mandula
80 g teljes kiőrlésű búzaliszt
1 tojássárgája
50 g édesítő
50 g olvasztott vaj
A krémhez
500 g ricotta
250 g mascarpone
100 g édesítő
2 evőkanál zselatinpor
1 narancs héja és átszűrt leve (kezeletlen, bio)
A díszítéshez:
ízlés szerint: narancs szeletek, málna, mandula
Tápérték (1 adag/db):
172
kcal
5.2
g
14.6
g
3.9
g
Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 170 fokra. A mandulát az édesítővel késes aprítóba daráljuk le. Keverőtálba öntsük át, majd adjuk hozzá a tojás sárgáját, lisztet, vajat. Az alapnak morzsás állagúnak kell lennie, ezt kell a tortaformába belenyomkodni úgy, hogy kb. 1,5 cm magas pereme legyen. Alját villával kicsit szurkáljuk meg , majd terítsünk rá egy sütőpapírt, és valamilyen száraz hüvelyest (esetleg rizst) szórjunk rá súlyozás gyanánt. Ez azért szükséges, hogy sütés közben ne púposodjon fel a tészta. Ezután süssük kb. kb. 10 percig, míg az alap megszilárdul, majd levéve a súlyozást további 5-6 percig. Ha teljesen megsült vegyük ki és hűvös helyre téve hagyjuk hűlni.
A szobahőmérsékletű ricottát, mascarponét tegyük keverőtálba és habverővel keverjük habosra, közben adjuk hozzá a lereszelt narancshéjat, és az édesítőt is. A kifacsart narancs levét tűzhelyen melegítsük fel és folyamatos kevergetés mellett oldjuk fel benne a zselatint. Hagyjuk visszahűlni, majd öntsük a ricottás krémünkhöz és jól dolgozzuk össze. A krémet öntsük a kész alapunkra, majd simítsuk el egyenletesen és legalább 1 éjszakát hagyjuk a hűtőben hűlni. Másnap díszítsük narancs szeletekkel, málna, mandula darabokkal ízlés szerint.